„A maffia évtizedekkel előttünk jár?” – Irodavezetőnk, Dr. Vásárhelyi Árpád interjúja a Reaktor Podcaston

2025.01.27

A maffia fogalma

A maffiának legalább négy fogalma van, ahogy én általában össze próbálom foglalni. Az első, hogy van az a tulajdonnév, ami a Szicíliában működő szervezetnek a tulajdonneve. Ezt mi Magyarországon szintén maffiának hívjuk, Olaszországban ezt nagy M-mel írják, és egy f-fel, merthogy tulajdonnév.

A maffia mint társadalmi jelenség

A maffia nem csupán bűnszervezet, hanem egy társadalmi struktúrákra épülő jelenség is. Működését egy merev hierarchia és szigorú szabályrendszer jellemzi, amely egykor az életet fenyegető büntetésekkel garantálta a lojalitást. Az idők során azonban változások következtek be: egyre több "bűnbánó" (a szervezet korábbi tagja) osztja meg információit a hatóságokkal, és ma már léteznek, akik képesek elhagyni a rendszert. Ennek ellenére a maffia evolúciós és megújulási képessége figyelemre méltó, hiszen mindig megtalálja a helyét az új társadalmi és gazdasági környezetben.

Az olasz maffia történelmi gyökerei

Ha visszanézünk a gyökerekre, igazából itt egy 500 éves történetről beszélünk, ami már az 1600-as évek elején, 1500-as évek végén egy létező jelenség volt, a gyökere annak a klasszikus maffia tevékenységnek, amiről olasz értelemben beszélünk, az Nyugat-Szicíliából indult el. Márcsak ezért sem szabad alábecsülni a maffiának az evolúciós és megújulásbeli képességét. Ez a szervezet, ha nem lett volna képes alkalmazkodni a világ újabb és újabb kihívásaira, akkor nem létezne. De tudott, és a mai napig tud.

A maffia céljai és kihívásai

A maffia céljai változatlanok: a hatalom megszerzése és megtartása, valamint pénzszerzés és tőkefelhalmozás. Történetének kulcsa, hogy képes volt alkalmazkodni az agrár társadalomból az ipari, majd a szolgáltatási társadalomba való átmenethez. A társadalmi mobilitás, a fiatalabb generációk nyitottsága és a globalizáció új kihívásokat jelentenek számára, de a maffia alkalmazkodóképessége ez idáig biztosította fennmaradását. A kérdés az, hogy a társadalmi fejlődés képes lesz-e megelőzni és végül felszámolni ezt az évszázados rendszert.

A maffia szervezeti felépítése

A maffia egy kőkemény hierarchiális rendszer, egy olyan hierarchikus rendszer, amit egy klasszikus háromszögként szoktunk lerajzolni: vannak legalul a végrehajtó katonák, akik azokat a tevékenységeket megvalósítják, amivel a szervezet a hatalmát és a befolyását, valamint a tőkefelhalmozási képességét meg tudja valósítani. Fölötte van egy középvezetői réteg, aki ezeket a katonákat mozgatja, irányítja, működteti. A legtetején pedig van az úgynevezett kupola, ami meg a legnagyobb, legerősebb területi vezetőknek az igazgatósága, amely igazából az egész rendszert igazgatja és működteti. Ez nem egy demokratikus rendszer. Azt gondolni, hogy itt megválasztanak valakit, az "felejtős", ez nem így működik. Kőkemény hatalom, erő. A vérségi rendszer, amit megint általában elég gyakran szoktak hangsúlyozni, az itt szinte egyáltalán nem számít. Ez nem egy vérségi rendszer, a maffiacsalád az nem egy vérségi rendszert jelent. A klánok nem vérségi alapon szerveződnek, hanem érdek és hatalom alapján.

A maffia és a gazdasági változások

A gazdasági csoda '58-tól durván '66-ig, '67-ig Olaszországban, az a maffiának is egy sikersztori volt, nem csak az olasz gazdaságnak. Pedig azt gondolta mindenki, hogy na, a maffia majd beleragad abba az agrártársadalomba, posztfeudális agrártársadalomba, de nem ez történt, hanem tudott vele változni.

A cikket itt találhatja: https://reaktor.hu/2024/11/28/a_maffia_tortenete_minden_amit_tudni_akartal

A podcast adást pedig itt találhatja: https://youtu.be/N0yLktb8nx8